2005 szeptemberében indult útjára az "Együtt a Zenéért" mozgalom, amelyben a hazai popzenei élet előadói, mindenféle stílus és műfaj területén, széles körben összefogtak és egy kiáltványt fogalmaztak meg. Arra igyekeztek felhívni a közönség figyelmét, mennyire fontos a művészek munkájának elismerése, azért, hogy továbbra is tudjanak alkotni, s a zene legális úton történő beszerzése, azért, hogy a jövőben is születhessenek újabb dalok. Az eredeti kiáltvány megtekinthető ITT.
Az összefogás jelképe egy hangjegyekkel végigfuttatott narancssárga karkötő lett, amihez a rajongók többek között kedvenceik fellépésein juthattak hozzá, s amely karkötő a mai napig nem csak jelképezi a zenészek összefogását, illetve azt, hogy viselője maga is tesz a zene életben maradásáért, hanem értékes emlék, relikvia, amely ráadásul nyereményekre, kedvezményekre is jogosítja viselőjét...
A ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért ugyanis támogatásáról biztosította a zenészek kezdeményezését, s ehhez kapcsolódva nagyszabású, közönségtalálkozókkal és dedikálásokkal egybekötött, kedvezményes CD vásárt rendezett a Petőfi Csarnokban, amit 2006-ban is megismételt.
Ugyanebben az évben született Szabó Leslie "Együtt a zenéért" című dala, amelyet sok-sok, az összefogásban részt vevő előadóművész barátjával együtt készített el, s exkluzív formában, korlátozott példányszámban maxi CD-n is megjelent.
Az összefogáshoz minden évben újra és újra csatlakozik a hazai zene élet színe-java, ráadásul tavaly óta már nem csak popzenei előadók, hanem a jazz, a világzene és a komolyzene neves képviselői is.
A mozgalom 2007-ben már kinőtte a korábbi kereteket, és a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, három napon keresztül, a Hangfoglalás - Zenei Kiállítás és Szemle keretein belül került sor a nagyszabású kedvezményes CD-vásárra. Ez 2008-ban sem lesz másként! Az összefogás idei legnagyobb eseményeként, a közönségnek a tavalyi évhez hasonlóan idén is három napon keresztül nyílik lehetősége szemtől szemben találkozni a legnagyobb sztárokkal, és persze olcsóbban megvenni a kedvenc zenéit.
A helyszín a Syma Sport- és Rendezvényközpont, az időpont: 2008. október 3-5. (Bővebben a "CD-vásár" menüpont alatt.)
|
|